Váchartyán község honlapja

A 2016. július 23-án hatályba lépett, „a településkép védelméről” szóló 2016. évi LXXIV. törvény, valamint a törvény végrehajtási rendeleteként a módosított „a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről” szóló 314/2012. (IX.8.) kormányrendelet módosult előírásai a településkép védelmével kapcsolatos helyi szabályozást új alapokra helyezte.

A törvény és a módosított kormányrendelet értelmében minden településnek el kell készítenie a teljes közigazgatási területére kiterjedő új településképi rendeletét, illetve ezt megelőzően ennek közérthető alátámasztó munkarészét, a Településképi Arculati Kézikönyvet.

A Településképi Arculati Kézikönyvet a kormányrendelet szerinti tartalmi követelményeknek megfelelően kellett elkészíteni, mely:

  • meghatározza a településképi jellemzőket, az egyes önálló településkarakterbe tartozó településrészek arculati jellemzőit és értékeit,
  • javaslatokat tesz a minőségi formálásra vonatkozóan,
  • bemutatja a településképhez illeszkedő építészeti, tájépítészeti, zöldfelületi elemeket, jó példákat,
  • irányt mutat az építésekhez, környezetalakítási tevékenységekhez annak érdekében, hogy a minőségi természeti- és épített környezet fennmaradjon, tovább fejlődjön.

A fentieknek megfelelően elkészítetésre került község Településképi Arculati Kézikönyve és a Településképi rendelete, amelyet Váchartyán Község Önkormányzatának Képviselő - testülete a 2017. december 19-ei ülésén elfogadott.

Váchartyán Község Településképi Arculati Kézikönyve

E-ügyintézés

vachartyan elektronikus ugyintezes logo

Hivatali Portál

elugy banner 2

Parlamenti képviselőnk

Harrach Péter

Harrach Péter

Magyarország címere

Magyarország címere

Pest Megye címere

Pest Megye címere

Kormányablak

Kormányablak

Panasziroda

Pest Megyei Békéltető Testület